Jelzés

Sziasztok!

Meg fogom magamat fojtani. Esküszöm. Annyira idegesítő lehet, hogy állandóan kések a részekkel. De komolyan. Eddig keményen háromszor sikerült időben meghozni, és összesen több, mint öt hónapnyi késés írható az összegzett számlámra. Igen-igen, a suli, meg mindenféle kifogások, amiket itt most felsorolnék. De száz szónak is egy a vége: LUSTA VAGYOK és ami azt illeti, el is akadtam.

Köszönöm, hogy összegyülemlett ide tíz feliratkozó, bár igazából ezt a számot sem érdemelném meg, akármennyire is kevésnek tűnik a nagyobbakhoz képest. Tegnap például az "inaktivitás" ellenére is 56 megjelenítés volt, amit még most is furcsállok, hiszen már több, mint egy hónapja nincs új rész.

És azt hiszem elérkeztem ahhoz a bizonyos ponthoz, amit egy csomóan utálnak. (Többek között és is más történeteknél)

ÚJRAÍROM A TÖRTÉNETET.

Ja. Ez a helyzet. Még nem tudom, mikorra sikerül elkészíteni, mivel azt tervezem, hogy egészen ezekig az eseményekig ismételten levezetem, ám ezúttal próbálok nem ilyen gyors lenni. Ettől  függetlenül Elizabethnek minden sikerülni fog, hiszen főszereplő vér csörgedezik az ereiben. Remélem, hogy azok, akik eddig feliratkoztak, kitartanak majd mellettem. Ígérem, hogy hozok majd kis részleteket, de az egészet csak akkor kezdem el feltölteni, ha beértem magamat. És mielőtt bárki rosszat hisz, tudom, hogy mit akarok kihozni belőle a végére. :)

Remélem meg tudtok érteni, azt meg főleg, hogy nem ez a hónap volt az utolsó csepp a poharatokban, ezért ezt még megnézitek.

Örök hálám! :3 (Húúú...Remélem azért sikerült értelmes mondatokba szedni a gondolataimat...)

9.Fejezet/ 1. rész

Hahi! Ma egy nagyon rövid részletet hoztam, de ez csak a fejezet 1. része! A jövő héten pedig egy kb ugyan ilyen hosszú irományt hozok, így ez lesz "egyesítve" a leghosszabb fejezet. Remélem beéritek ennyivel, mert nem tudnám határidőre hozni az egész részt!

"Sok kicsi sokra megy"

~*~

A farkas belém fúrta tekintetét, és egyre közelebb jött hozzánk. Victoria és Hayley ijedten hátrább csúsztak, de nem vesztették el a hidegvérüket.

- Hát eljött a pillanat - motyogtam az orrom elé egy kicsit túl dramatizálva.

- Milyen pillanat? - kérdezte Hayley, akinek a hallása jobb volt, mint gondoltam.

- Mindegy - legyintettem - Most az a lényeg, bármi is történjék, ne essen baja a farkasnak. Nem önszántából van itt - mondtam, majd átváltoztam és elindultam lefelé a „szirtünkre” vezető kis ösvényen, ám James gyorsabb volt nálam, megkerült és elém ugrott. Elkezdtem hátrálni, majd hirtelen ötlettől vezérelve nekiugrottam, hogy leteperjem, de gyorsabb volt nálam, mellém került és az oldalam felé kapott. Elugrottam fogainak útjából és a szemébe néztem. Zöld íriszében harag és félelem váltakozott, mikor elrugaszkodott, és bekövetkezett a már annyiszor megálmodott pillanat: csak zuhantam lefelé, már azt hittem, sosem lesz vége. Esés közben visszaváltoztam, majd hangos puffanással a földre érkeztem. A hatalmas bozótos rengeteg sebet ejtett bőrömön, én mégsem éreztem egyiket sem, mert a fejem teljesen eltompult, csak hangos dübörgést hallottam. Majd a zaj is egyre halkult, a szemeim pedig lecsukódtak.

Mély levegőt vettem és felültem, de ezt azonnal meg is bántam, mert fejembe éles fájdalom hasított. Mintha ledobtak volta egy ház tetejéről. Nagy nehezen föltápászkodtam és körülnéztem. Egy erdőben voltam. Vagyis egy tisztáson. A fák rémisztően meredeztek az ég felé, ami pimaszul kéklett fölöttem, csöppet sem tükrözve a hangulatot, ami az erdőben uralkodott. A fák között sejtelmes köd telepedett le, ezzel félméteres magasságban mindent eltakarva a szemem elől. Hirtelen morgást hallottam a hátam mögül. Megperdültem, és egy hatalmas, zöld szemű farkassal találtam szemben magamat. Hátráltam, ám az állat folyamatosan közeledett felém. Megfordult a fejemben, hogy szembeszállok vele, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem, hiszen rögtön széttépne, még védekezni sem tudnék. Így csak egy lehetőségem maradt, a futás. Megperdültem, és nekiiramodtam, de a farkas tekintetét folyamatosan a hátamban éreztem. Berontottam a fák közé, ahol a sűrű köd miatt semmit nem láttam, és az első adandó alkalommal meg is botlottam egy faágban. Érdes tappancsokat éreztem a hátamnak csapódni, de nem olyan magabiztosan, ahogyan az állat eddig fellépett, sőt, a farkas szinte teljes súlyával nekem csapódott, én pedig a hirtelen lendülettől erősen a földre estem. A fájdalom elviselhetetlenné vált, a fejem szinte szétrobbant. Majd egy pillanat alatt minden megszűnt.

Kinyitottam a szemem. Egy fekete és végtelen térben lebegtem, nem éreztem semmit, de ahogy magamra néztem, észrevettem a rengeteg sebet, amik az egész testemet beborították. Erősen belemartam az egyikbe, ám ez nem okozott fájdalmat, még akkor sem, amikor vörös vér serkent ki körmeim nyomán. Leejtettem magam mellé kezeimet, és becsuktam a szemem.

Mikor kinyitottam a szemem, egyenesen a farkas zöld íriszeibe bámultam. Legalábbis azt hittem, ezért hasba rúgtam a velem szemen álló fiút, aki egy pillanatra összegörnyedt a fájdalomtól, majd erőt vett magán, és újra felegyenesedett.

- Beléd meg mi ütött? - kérdezte - Tudod, hogy nem direkt csináltam, azt az előbb! - nem értettem, mire céloz. Ami azt illeti, azt sem tudtam ki ő, így csak meresztettem a szemeimet rá, és magamban rácsodálkoztam baráti közeledésére. A farkaséra félelmetesen hasonlító tekintetét rám meresztette, és elgondolkodva pásztázott végig - Veled meg mi történt? - vonta fel a fél szemöldökét - Persze rajtam kívül - húzta el a száját. Még mindig nem értettem semmit.

- Bocsi, de te ki vagy? - kérdeztem a lehető legtapintatosabban, mire elkerekedtek a szemei.

- Ugye ezt most nem mondod komolyan? - képedt el, és közelebb lépett hozzám - Én vagyok! - mondta, majd még közelebb jött, mire én ellöktem magamtól. Valamiért nem bíztam benne, a tekintetétől kirázott a hideg - Mi történt veled? - kérdezte meg ismét, hangjában elkeseredés csenget.

- Én is szeretném ezt tudni! - fakadtam ki - Miért félek tőled? Hogy kerültem egyáltalán ide? - hangom hisztérikusan csengett, miközben karommal körbemutattam a tájon. Nem messze tőlünk hatalmas sziklaszirt magasodott ki a földből, tetején két ismerős alak állt, akik egy feléjük közeledő farkasra szegezték tekintetüket. Hayley és Victoria! Jutottak eszembe barátnőim. Vajon mit keresnek ott? És a farkas? Őket is meg akarja támadni? Ijedtem meg, és elkezdtem futni az állat felé, ám túl messze voltam, így az még előttem elérte barátnőimet. Kiáltásra nyitottam számat, ám az állat támadás helyett csak leült előttük, majd hirtelen az előbb megismert fiú volt a helyén. Megtorpantam, és visszanéztem az előbb faképnél hagyott idegenre. Még mindig ott állt. Fagyos hangsúlyra váltottam, hogy elrejtsem a hangomban a megrökönyödést.

- Ki vagy te? - közelebb mentem, hogy szemtől szemben álljunk - És hol vagyok?

- A nevem James. És a jövőben vagy. Vagyis úgymond a jövőben. Ez csak az egyik álmom - magyarázkodott.

- Rosszul fogalmaztam. Mi vagy te? - kérdeztem ismét, mire a szemei elkerekedtek.

- Tessék? - kérdezett vissza.

- Jól hallottad - folytattam, egyre fagyosabban, bár már nem sok kellett, hogy hangom megremegjen.

- Mit történt veled? - kérdezte már harmadszorra, és ismét válasz nélkül hagyott. Hátat fordítottam neki, majd elindultam, magam sem tudtam, hova - Várj! - kiáltott utánam, és megragadta a vállamat, majd maga felé fordított, és a szemembe nézett - Mire vagy kíváncsi? - mosolyodott el feszélyezetten.

- Mindenre - hangom egy kicsit megremegett, mikor kimondtam a szót, de azzal nyugtattam magam, hogy reggel fölkelek, és rájövök, hogy ez az egész csak egy álom volt. Hiszen nincs természetfölötti!

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK. . .

8. Fejezet

Húúúú. Ismét két hónap kihagyás. Nem tehetek ellene semmit, mert -mint ahogyan már mindenki előre betanult mentsége szól- ISKOLA! Na jó, ez nem szolgálhat alapul, hiszen most volt egy gigahosszú(legalábbis a szüleim szerint hosszú) ősziszünet. De sajnos itt közrejátszott a másik nagyon fontos tényező is, ami megakadályozott az írásban: Az alkotói válság. Egyszerűen elakadtam egy mondatnál, és hetekig csak bámultam azt a sort, mert, ha visszatöröltem, és újraírtam, akkor csak még több horribilis sor született. Szerencsére van egy megmentőm, köszönjétek meg neki nagyon(már, ha vártátok ezt a fejezetet)! A becses nevecskéje egy amolyan "félmonogrammal"  B.Csilla. (Azért nem írom a teljes nevét, mert én galád meg sem kérdeztem, hogy kiírhatom-e ide.)

Jó szórakozást!

Ja! Éééés: Zene (Ezt imádom, nem tudom megítélni, hogy illik-e ide, mert elfogult vagyok...)

******************************************************************************

Sokáig néztük a távolodó sárkányok és lovasaik sziluettjét. Mikor végleg eltűntek a szemünk elől, döbbenten néztünk össze. Egyikünk sem félt, már voltak elég durva gyakorlataink, inkább csak meglepődtünk azon a stíluson, ahogy közölték, hogy ma este itt maradunk. Pár pillanatig még meghökkenve néztük egymást, majd mikor sikerült másra szegezni a tekintetünket, mindhárman fölmértük a terepet. Egy hatalmas barlang szája előtt álltunk, egy olyan húsz méteres kiszögellésen. Jobb oldalt lankás, köves utacska vezetett lefele. Az ösvény hatalmas földterületbe torkollott, ahol fűszálak helyett csak a fakó, összeszáradt sár- és talajdarabok porzottak a szellőtől. A barlang bejárata olyan nyolc méter magas volt, felette pedig még két méteres sziklatömbök terpeszkedtek. A hajunkat hirtelen erős szél kezdte tépázni. Szorosabbra húztam magamon a reggel sebtében fölkapott kabátot, de a kegyetlen hideg még így is a csontomig hatolt. A kezemben lévő táskára néztem, ami ólomsúllyal nehezedett elgémberedett karjaimra, hirtelen alig bírtam el.

- Menjünk be a barlangba! - indítványoztam. Ötletemet egyhangú egyetértés fogadta, így bevonultunk. A zsákot a földre dobtam és körülnéztem. Jobbra tőlem Victoria is így tett, míg Hayley a hátunk mögött már neki is esett a csomag kibontásának. A barlang belülről is magas volt, a félhomályban az egyetlen világosságot a nap nyújtotta. A fal mellett két oldalt sziklarakások húzódtak, a köztük lévő talaj teljesen kavicsmentes és sima volt, már amennyire egy barlang padlója sima tud lenni. A bejárat felől fütyülő hang jelezte, a szél erősödését. A hideg itt elviselhetőbb volt, de a zsákban talált pokrócokat magunkra kellett terítenünk, hogy fogaink ne vacogjanak.

Lassan sötétedett, mi pedig a komótosan, de kegyetlenül előre kúszó éjszakában egymást melegítve, szótlanul ültünk. Gondolataimba mélyedtem, és üres tekintettel méregettem Victoria és Hayley mozdulatait. Mindhárman éreztük, hogy az éjszaka hosszú lesz. Az időközben kibontott csomagban volt hat darab, jó meleg pokróc - mindenkinek kettő - egy halom kispárna, elemlámpák, és ami a legfurcsább: tőrök, és egy vaskos könyv, Ameslari címmel. Nehéz kötet volt, valószínűleg a csomag súlyának felét kitette. Még egyikőnk sem nyitotta ki, nem is értettük, miért adták nekünk a sárkánylovasok. Hosszú, óráknak tűnő percek teltek el teljes szótlanságban. A szél már régen elállt, helyette inkább eső pusztított mindenfelé. A többiek a monoton zúgás következtében már aludtak, de én még ébren hánykolódtam.

Lassan elbóbiskoltam ülés közben, a szemhéjam le-le ragadt, ám én még nem akartam elaludni. Felpattantam. Azt terveztem, kimegyek a zivatarba, hogy az felébresszen, de két lépés után valamilyen ismeretlen erő lerántott magával egy mély, fekete gödörbe. Elaludtam. Végtelennek tűnő zuhanásom közben halk kiáltásokat hallottam. Nem értettem tisztán, de érezhetően egyre közelebbről jöttek. Becsuktam a szememet, és csak a zajra összpontosítottam, igyekeztem magam felé húzni. Arra eszméltem, hogy pontosan mellőlem érkezik. Már tisztán lehetett hallani, hogy James ordibál.

- Elizabeth! Elizabeth! - halt el szavainak utolsó visszhangja is. Kinyitottam a szememet. Tényleg a fiú állt mellettem. - Sürgősen beszélnünk kell! - arcán aggodalom ült.

- Látom megtanultad használni a Behar Amnestiát.

­­- Vagyis? - kérdezett vissza türelmetlenül, arcáról árulkodott, hogy zavarja nyugodtságom.

- A kényszerálmot. Ez a hivatalos neve - magyaráztam.

- Ja, persze-persze. De most nem erről van szó. Tudom, legalábbis sejtem, miért foglak megtámadni - mutatott a háta mögött zajló jelenetre. Ezzel felcsigázott. Felpattantam a földről, és leporoltam magam, ezzel is jelezve, érdekel a mondanivalója.

- Mondhatod!

- Mióta legutóbb találkoztunk, fokozatosan kezd elönteni a düh. Irántad. Egyre idegesebb vagyok, mindenre kiakadok, mintha nem én irányítanám a cselekedeteimet. Viszont itt semmi különöset nem érzek, mintha egy burokban lennék - mondta.

­- Ezzel nem jutottunk előrébb - keseredtem el – Azt eddig is tudtuk, hogy hamarosan bekövetkezik. Velem viszont tényleg történt valami érdekes. William megtámadott. Vagyis csak próbált, mert Derilla, J’rom és S’mor kimenekítettek, de…

- Álljunk meg egy pillanatra! - szakított félbe James ­- Először is: ki az a William?

- Mondhatjuk úgy, hogy eddig amolyan ősellenségként tekintettem rá, de az utóbbi napok rendesen összezavartak.

- De megtámadott, nem? Akkor mi zavart össze?

- Hosszú történet. De még egyvalamit furcsállok. Szerintem meg kellett volna változnia az álomnak, mivel már nem a központban vagyok, így holnap értelemszerűen a gyakorlatra sem megyek el.

- Nem lehet, hogy ott történik meg, ahol most vagytok?

- Az teljességgel lehetetlen. Hiszen még én sem tudom, hol vagyunk. Akkor te, vagy bárki más honnan ismerné a helyet?

- Igaz, igaz. De csak erre lehet következtetni abból, hogy minden mozzanat változatlan - éles sípoló hang töltött be mindent körülöttünk. James elkezdett halványulni - Ébresztőóra - magyarázkodott - Reggel kilenc van - azzal eltűnt, és abban a pillanatban én is bekerültem egy örvénybe, hiszen az álmában voltam.

Kinyitottam a szememet. Az eső még mindig zuhogott, de a nap néha átbukkant a ritkuló felhőrengetegből. Victoria és Hayley még mélyen aludtak, és én is szívesen visszasüppedtem volna az előbbi tudattalan állapotomba, de megembereltem magam. Ismét szemügyre vettem a barlangot. A csomagunk tartalma még ott hevert a földön, ahol hagytuk, köztük az Ameslari című vaskos könyvvel. Odamentem, és közelebbről megszemléltem a kötetet. Alig bírtam el, így inkább letettem a földre és ott nyitottam ki. Az egész könyv egy ismeretlen nyelven íródott.
- A sárkánylovasok nyelve! - ötlött eszembe. Nem tudtam miért tették be a csomagba, hiszen úgysem tudtuk volna értelmezni, és így csak nehezékként volt használható. Végiglapoztam a kötetet, hátha találok valami értelmezhetőt is, de csalódnom kellett. Viszont képekből nem volt hiány, így azokat nézegettem. Aprólékos, élethű rajzok voltak, színek nélkül. Kivétel nélkül az összesen voltak emberalakok, de néhányon a háttérbe szorultak a kentaurok és más varázslények mellett. Talán egy óra telhetett el, mikor Victoria elkezdett mocorogni. Hatalmasat ásított és kinyitotta a szemét.

- Hány óra van? - suttogta

- Talán tíz.

- Akkor ennem kellene valamit.

- Ez hogyan függ össze az időponttal? - értetlenkedtem

- Sehogyan. Csak éhes vagyok - mosolyodott el. A pillantása az ölemben fekvő könyvre csúszott - Miről szól? - kérdezte

- Fogalmam sincs, nem tudom elolvasni - válaszoltam, majd becsuktam a könyvet. Felpattantam és a táskához sétáltam, ahol belesüllyesztettem a kötetet, majd elővettem egy csomag kétszersültet, mivel a sárkánylovasok csak azt pakoltak, és odadobtam Victoriának, aki - bár éppen egy hatalmas ásítás közepén volt - elkapta.

Hamarosan Hayley is felébredt, majd miután kiterítettünk egy pokrócot a barlang előtti kényelmetlen és elég göröngyös placcra, ahol elég feszült hangulatban beszélgettünk, hiszen nem tudtuk mire számíthatunk. Csöndes szóváltásunkat hangos morgás szakította félbe. James.

Díj #2

El sem hiszem, hogy ma is kaptam egyet, nagyon boldog vagyok! Nagyon köszönöm Jamienek! *vigyorog a gép előtt, mint a tejbe tök*

Szabályok:

- Írd ki kitől van!

- Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

- Küldd tovább 11 embernek!

11 Tény rólam:

- Heti rendszerességgel lovagolok

- Ma kaptam egy bögrét egyik barátnőmtől

- Most kezdtem el nézni a Trónok harcát (tegnap) és I-M-Á-D-O-M

- Van egy Martens bakancsom

- Balatonon van egy macskám, akit Sötét Halálnak hívok

- Angolul szoktam beszélgetni egy mexikóival

- Állatorvos szeretnék lenni, és Németországban egyetemre járni

- A lábam ki szokott lógni a takaró alól, esetleg le az ágyról, de én így szeretek aludni

- Szeretnék venni egy közös lovat a barátnőmmel

- Szeretnék piercinget

- Rengeteget beszélek

11 Válasz:

1. Kedvenc szín? Miért?

Zöld. Egyszer egy barátnőmmel "kihúztuk" a kedvenc színünket, azóta az

2. A szerinted leghasznosabb találmány? Egyet mondhatsz. :)

A zene

3. Melyik az a híresebb/felkapottabb író, akinek nem tetszik a stílusa, vagy valamiért nem kedveled?
Talán Leiner Laura. Kezdhetitek dobálni a köveket, de nem olyan hiper-szuper író, csak egy "átlagos", (ha lehet ilyet mondani egy íróra) olvastam már jobbat is. Akik imádják, és istenítik, valószínűleg még soha nem olvastak Becca Fitzpatrictól, vagy egyáltalán más vöröspöttyös szerzőtől könyvet. 

4. Mi a véleményed a környezetszennyezésről?

Két szó: Magunkat irtjuk

5. Hogyan látod a jövődet?

Állatorvos leszek, aki másodállásban nemzetközileg híres rocksztár... Ha ez nem jön be, akkor csak egy falusi állatorvos

6. Ki az a színész, akiért élsz-halsz?

John Travolta *retrogyerek*

7. Melyik században szerettél volna születni? Lehet múlt, jelen, jövő. :)

Az 1800-as évekbe, hogy a Nemz. múzeum lépcsőjén elszavaljam a nemzeti dalt, mielőtt Petőfi publikálná. Majd a babérlearatás után megkérdezném: Felül tudod múlni, kis bajszos emberke?

Talán a jövőbe, de egy Utópia szerűbe (Vagyis pozitív jövőbe)

8. A legjobb döntés amit hoztál? Nehéz volt döntened, esetleg könnyen ment?

Az, hogy megszerettem a zenét...(Most nem tudtam felhozni semmit, pedig nagyon erősen gondolkodtam)

9. Meddig mennél el, ha a családodat kellene védened?

Fogalmam sincs, még nem tapasztaltam igazi vészhelyzetben

10. Mi a véleményed a szerelemről? 

Az, hogy fiatal vagyok hozzá, csak olyan társadalomban élünk, ahol a 10 évesek is szerelmi bánatban szenvednek

11. Amit a legjobban gyűlölsz a körülötted lévő emberekben/társadalomban?

A visszamaradott gondolkodást

11 Kérdés:

1. Inkább örökre csak levest ennél, vagy sosem ennél többet levest?

2. Mi az dolog, ami, ha rajtad múlna, örökre eltűnne a Föld színéről?

3. Mi az az öt dolog, ami nélkül a "te kis világod" nem létezne?

4. Szereted a szappanoperákat?

5. Szereted a meglepetéseket?

6. Kimennél külföldre egy évre nyelvet tanulni?

7. Mikor sírtál utoljára, és miért?

8. Ha egy dolgon változtathatnál a kinézeteden, mi lenne az?

9. Mi a legextrémebb dolog, amit valaha kipróbáltál?

10. Ha korosztályt válthatnál, hány éves lennél?
11. Mit láttál utoljára moziban?

11 1 Ember:
Szimy ---> Ez az egyetlen blog, aminek az összes eddigi fejezetét (Azt hiszem...) olvastam. Tetszett...

7. Fejezet

A könyvtár ajtajában Derilla már várt ránk.

- Gyorsan Elizabeth! Gyere! - váltott a nemrég még kimért stílusáról tegezésre - S’mor és J’rom majd tudni fogja, mit tegyetek. Erre - kalauzolt minket befelé egy szűk ajtón, amin eddig sosem mehettünk be, sőt, mikor bekerültünk, Mr. Sky óvva intett ettől a bejárattól. Egy kőből épült folyosón találtuk magunkat. Derilla előre vezetett minket, egyre beljebb a falak között, míg ismét egy kapuhoz értünk. Ahogy a tanácsfő kinyitotta az ajtót, hihetetlen forróság csapott arcunkba, és hatalmas ordítások kúsztak a fülünkbe. Leereszkedtünk egy hosszú lépcsősoron, majd balra fordultunk egy folyosón, és megláttuk a föld legcsodásabb, és mégis legfélelmetesebb lényeit.

- Ezek… Sárkányok? - villanyozódott fel Victoria, mivel már kicsi kora óta szeretett volna látni néhányat. Hangjára a legközelebbi lény felkapta a fejét, és mikor meglátott minket, hatalmas tűzcsóvát lövellt a feje fölé. Pikkelyei tűzvörösek voltak, hatalmas szárnyait teste mellé zárta, farkát feje fölé emelve tartotta, szeme kéken izzott. Tetőtől talpig felmért minket, majd úgy döntött, nem vagyunk érdekesek, és felrepült, fejünk felett keringő társaihoz. Szememmel követtem, és az állatok rajában megpillantottam egy sárkány alig kivehető körvonalát, ahogy a többiek között kering. A földről úgy tűnt, érinthetetlen anyagból van, szinte nincs is ott. Hátunk mögül hirtelen lépések zaja hallatszott, majd egy hatalmas füttyentés, mire az összes állat a földre landolt a hatalmas téren, ami nagyobb volt, mint amekkorának az egész rendi épületet képzeltem. Mind a négyen megperdültünk a hangra. Két magas, teletetovált, kortalan arcú ember állt mögöttünk, egy nő, és egy férfi. Előbbi mosolygott ránk, míg utóbbi fanyar képpel nyugtázta jelenlétünket. Szemük teljesen fehér volt, mintha vakok lennének, pedig a legenda szerint a sárkánylovasok -mert ők biztosan azok voltak- híresen jó célzók, és nem lehet őket kicselezni semmivel, sem a harctéren, sem az élet egyéb területeiben. Derilla megölelte mindkettőjüket, majd egy ismeretlen nyelven beszélgetni kezdett velük. Egy idő múlva mi is eszébe jutottunk, ezért mormolt még valamit, és faképnél hagyott minket a sárkánylovasokkal.

- Üdvözöllek titeket, ifjú animátorok! - pukedlizett a nő. Erős akcentusa volt, hangja rekedt - Én J’rom vagyok, ő pedig S’mor. Derilla bízott meg bennünket, hogy sárkányaink segítségével elmenekítsük innen az Elizabeth nevű lányt. Melykőtök Elizabeth? - előléptem egy kicsit megszeppenve a nő céltudatosságától - Te gyere velünk, a többieknek, pedig viszlát!

- Várjanak! - szakítottam meg őket. Úgy gondoltam, Victoriára és Hayleyre is szükségem van, hogy ne őrüljek meg teljesen az életem hirtelen fordulatától.

- Tudom, mire gondolsz, de ők nem jöhetnek velünk - fordult vissza hirtelen mozdulattal a férfi, aki társával ellentétben tökéletesen ejtett minden hangot. A nő meglökte, és erős gesztikulálás kíséretében ismét az előbbi ismeretlen nyelven kezdett beszélni. S’mor ezt nem hagyta annyiban, J’rom hangját túlharsogva kezdett vitába, amihez úgy tűnt, külön tehetsége van, mivel a végén már csak ő kiabált, a nő, hirtelen durvaságától már régen elnémult - Kész. Nem jönnek velünk.

- Márpedig én nem megyek nélkülük - jelentettem ki természetes hangsúllyal. Erre újabb veszekedés kerekedett, az egészből csak annyit lehetett érteni, hogy Derillát emlegetik.

- Ifjú animátor! Nincs kedvem, sem energiám veled veszekedni, jöhetnek a barátaid is, de, hogy tudjátok, általában nem vagyok ilyen engedékeny. Gyertek! - intett nekünk kezével, és egy kis ajtóhoz vezetett minket. Hirtelen összeeszkábáltnak tűnt, mintha mindjárt szétesne, de S’mor, mintha ezt észre sem vette volna, szinte kitépte az ajtót a keretéből, majd betessékelt minket. Kis szoba volt, bőr szag uralkodott, mindenhol sárkány nyergek ékeskedtek. A férfi kezünkbe nyomott egyet-egyet, és elmondta, melyik állatokra tegyük, majd tolt is ki minket a szobából.

- Esetleg elmagyaráznád nekik, hogy mit kell tenniük, megmutatnád nekik a sárkányaikat? - kötött bele J’rom rögtön.

- Rendben… Elizabeth sárkánya, Prydvale - mutatott egy hatalmas, kék hüllőre, aki éppen a földön fekve pihent - Victoria Chreyth hátára ül, - mesélte tovább J’rom, miközben elhaladtunk egy ezüstösen csillogó példány mellett - Hayley pedig az Elduith névre hallgató állatot kapja - állt meg a minket először „üdvözlő” sárkány mellett. Egy kicsit furcsálltuk, hogy tudják mindhármunk nevét, de inkább nem kérdezősködtünk.

- Nyugodtan odamehettek hozzájuk, nem fognak bántani, a személyiségetek alapján választottuk ki őket - tipegett társa mellé J’rom - Tudjátok, ezzel - mutatott teljesen fehér szemére-, csak a gondolataitokat és érzéseiteket érzékeljük. Emiatt ért minden sárkánylovas annyira ezekhez az állatokhoz. Gyertek, megmutatom Elduithon, hogy mit, hogyan kell csinálni! - intett nekünk, hogy kövessük.

Odasétált a sárkányhoz, és üdvözlésül jó erősen megvakargatta a fejét. Az állat mély, morgó torokhangot adott ki, jelezve, hogy élvezi a törődést. Eddig nem lehetett látni, de nyakában egy erős kötél lógott, J’rom ehhez csatolta a nyerget, és, mint megtudtuk, ezzel lehet irányítani az állatokat szárnyalás közben.

- A jobb lábatokkal tudjátok gyorsítani őket, a bal lábatokkal pedig akkor adjatok jelzést, ha magasabbra szeretnétek menni. A kötelet pedig arra az oldalra húzzátok, amelyik irányba menni szeretnétek. Minden világos? - bólogattunk - Akkor szereljünk, és indulás!

J’rom segítségével hamar felnyergeltük a sárkányokat, hiszen a gyakorlott kezű nő gyorsan megtanított minket minden fortélyra. Tetovált ujjai fürgén mozogtak, és kapcsolgatták a bőr szíjakat ide-oda. Mire mindennel végeztünk, már S’mor is előkészítette a saját sárkányaikat, így útra készek voltunk. A terem egyik eldugottabb részében volt egy hatalmas ajtó, még a legnagyobb hüllők is kifértek rajta, legalábbis az itt élők közül az összes. A nyakmadzagnál fogva vezettük ki az állatokat egy hosszú alagúton keresztül, egyenesen ki a szabadba, az erdő egy eldugott részébe.

- Innen nem tudunk felszállni, csak azért jöttünk ide, hogy észrevétlenebbek maradjunk, amíg kijutunk egy tisztásra - nem értettem, miért kell ennyire óvatosnak lenni, még mindig úgy gondoltam, az egész üldözősdi egy vaklárma. Ám hirtelen morgást hallottunk a hátunk mögül. mind a négyen megfordultunk, és egy hatalmas, fekete németjuhásszal szemben találtuk magunkat. William. Lassan közeledett felénk, látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban, egy hirtelen mozdulat miatt is támadhat. Sokszor láttam már harcra készülődni, de most más volt. A szemében tűz égett, minden izma megfeszült, készülve az elrugaszkodásra. És csak engem nézett.

- El van átkozva - jelentette ki S’mor, mintha ez amolyan mindennapi dolog lenne - Csak egy cél lebeg a szeme előtt, hogy megölje Elizabethet. És valószínűleg sikerülne is neki, ha csak egymagukban küzdenének. Az ereje jóval nagyobb, a reflexei gyorsabbak, de a gyengéje az, hogy csak egy dolgot lát. Elizabethet - azzal füttyentett egyet, mire a semmiből előbukkant az anyagtalan szellemsárkány, és egyenesen nekirepült Williamnek, aki ettől métereket repült majd nekicsapódott egy fának. Mozdulatlan teste körül tejfehér burok emelkedett, majd mikor teljesen körülfogta azt, elkezdett összeszűkülni. Egyre kisebb lett, majd teljesen rásimult a kutyára, de még utána is folyamatosan csökkent a mérete. Csontok ropogását, és egy halk, elesett nyüszítést hallottunk, majd a burok eltűnt, a sárkánnyal együtt.

- Siessünk, az átok hatása alatt gyorsan regenerálódik. Húsz perc múlva újra egészséges lesz, de már ennyi idő felének eltelte alatt is elég jól lesz ahhoz, hogy lábra álljon, és utánunk eredjen - siettetett minket S’mor a tőle ennyi idő alatt már megszokott türelmetlen stílusban.

Kis idő múlva kiértünk egy hatalmas tisztásra, ahol az eddig fejüket mélyen lehajtva haladó sárkányok végre felemelkedhettek, így jó pár méterrel fölénk magasodtak. Prydvale kinyitotta hatalmas szárnyait. Olyan hangja volt, mint mikor két oldalról hirtelen megrántanak egy ponyvát, csak néhány csontroppanás is tartozott hozzá, ami a gyaloglás alatt beállt ízületek miatt volt. A sárkánylovasok fölsegítettek minket a nyeregbe. Teljesen olyan volt, mint lovon ülni, csak egy kicsit nagyobb hely állt a rendelkezésemre. S’mor hirtelen elkiáltotta magát, ismét azon az ismeretlen nyelven:

- Soke! - erre hirtelen rántással az összes sárkány a levegőbe emelkedett. A gyomrom liftezett, ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk az égen. A szárnycsapások minden zajt elnyomtak, az állat áramvonalas teste könnyedén szelte a levegőt. Alattunk a hatalmas, hóval borított erdő mindent beterített, nem láttunk mást, csak fákat. A sárkánylovasok éles kanyart vettek be, olyan hirtelen, hogy alig tudtuk őket követni. Hamarosan megláttuk magunk alatt a Rend „épületét”. Tulajdonképpen egy egyszerű, bárki által megtanulható bűbájjal Derilla egy hatalmas fának álcázta, így senki sem léphet be létesítménybe anélkül, hogy nem bíznának benne, mivel a méretén kívül semmi feltűnő nincs az egészben. Ahogy tovább suhantunk a táj felett, egyre több fát hagytunk magunk után.

Hosszú repülés után az erdő sűrű fáinak sokasága szakadozni kezdett, és megjelent alattunk egy legkevésbé sem rokonszenves, sziklákkal borított, kietlen, havas táj. A hideg a csontomig hatolt, ezért közelebb hajoltam Prydvale nyakához, hogy a sárkányból áradó hő fölmelegítsen. A forróság végigrohant testemen, a jóleső érzéstől ujjaim elgémberedtek, ám ahogy felvettem korábbi testtartásomat, ismét belém mart a hideg. A szél hangja egyre felerősödött, alig hallottam valamit a minket eddig folyamatosan körülölelő szárnysuhogásból. Hirtelen meghallottam, amint S’mor éles hangján kiált valamit, természetesen ismét azon az ismeretlen nyelven.

- Pa! - zúgott a szélben, mire a sárkányok azonnal lefelé vették az irányt. Én, Hayley és Victoria erősen kapaszkodtunk, míg a lovasok meg sem inogtak állataik hátán. Nagy lendülettel földet értünk egy hatalmas barlang előtt. S’mor és J’rom lepattantak hátasukról, és minket is a földre segítettek.

- Mi ez a hely? - kérdeztem - Mit kell itt csinálnunk? - ám válasz helyett S’rom csak a kezembe nyomott egy hatalmas csomagot, alig bírtam el.

- Ma itt alszotok - azzal felugrott sárkánya hátára, intett társának, és elszállt a mi állatainkkal együtt.sának, és elszállt a mi állatainkkal együtt.

Díj #1

Úristen! Kaptam egy díjat! Nagyon-nagyon köszönöm Szimynek! El sem tudom hinni, ezért mielőtt felébredek, megírom a bejegyzést :) És akkor itt van a gyönyörűséges díjacskám:

Szabályok:

- Írd ki kitől van!

- Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

- Küldd tovább 11 embernek!

11 Tény rólam:

- 14 éves, természetes szőke lány vagyok *érdekfeszítő*

- Hét éve írtam az első novellámat fogalmazásórára, akkor fogant meg bennem az írás szeretete

- Van egy húgom, aki személyiségileg szinte tökéletes ellentétem. Ő amolyan tükörben-fotózom-magamat-és-közben-ratyi-popzenét-hallgatok stílusú.

- A zene az életem, anélkül sehol sem lennék. Minden zenei ágat szeretek, aminek a nevében benne van a Rock vagy a Metál szó. (Kedvenc zenekarom: link)

- Idén újítjuk fel a lakásunkat

- Imádok olvasni, főleg vörös pöttyös könyveket, de van néhány Dream válogatás-os (nagyon szuper nevük van...) kedvencem

- Az életem eddigi csúcspontja, hogy idén Júliusban felléptem az A38-on (Basszusgitáron játszom)

- Imádok fesztiválozni, idén voltam 11. alkalommal a Szigeten, egyszer pedig a Voltra is volt szerencsém eljutni (Bár idén jobban szerettem volna oda menni) (Igen, négy éves koromban voltam először)

- Panelházban lakom

- Anyukám most tette mellém a Légy jó mindhalálig c. könyvet, egy sunyi vigyorral fűszerezve, majd belekötött ebbe a mondatba

- Imádok fórumozni és chatelni, főleg a Hokalovin

11 Válasz:

1. Milyen állat lennél?

Ezen már rengeteget gondolkodtam, de fogalmam sincs. Talán valami ragadozót választanék

2. Mit csinálnál, ha találkoznál valakivel, aki pont úgy néz ki, mint te?

Kideríteném, ugyan olyan-e a személyisége, mint nekem

3. Mi a kedvenc sorozatod?

Ne bízz a ribiben (Teljes neve: Ne bízz a r*bancban, a huszonhármas lakásból)

4. Milyennek képzeled a tökéletes randit?

Fuuuh. 14 éves vagyok, lehet mutogatni, de szerintem az én korosztályom SEM elég érett hozzá

5. Herceg fehér lovon, vagy balhés rosszfiú?

Balhés rosszfiú fekete lovon. De főleg a ló.

6. Kávé vagy tea?

Tea, de csak az üdítő félék(?) (Nes tea, Ice tea)

7. Miért írsz blogot?

Mert szeretném megosztani másokkal azt a világot, ami az én fejemből pattant ki

8. Egyszerre írsz meg egy blogbejegyzést, vagy többször nekiülsz, akár napokig dolgozol rajta?

Még sosem volt olyan, hogy egy lélegzetre megírtam valamit, mindig legalább kétszer ülök neki, általában esténként

9. Hova utaznál el legszívesebben?

Las vegasba *kööözhely*

10. Honnan merítesz ötleteket?

Csak úgy kipattannak a fejemből, de ha kell valami motivációt mondani, akkor az a zene

11. Hogyan reagálsz, ha valaki valami rosszat mond rólad?

Ha interneten/telefonon, akkor általában visszaszólok, de személyesen csak a barátaimnak, kevésbé ismert személyek esetében inkább kushadok, olyankor csak néha szoktam vitázni ez ügyben. (Remélem ez egy érthető mondat...)

11 Kérdés

1. Mikor írtad az első történeted/novellád/versed?

2. Hogyan jellemeznéd magadat három pozitív, és három negatív szóval?

3. Mit csinálsz akkor, ha nincs ihleted? Ráerőlteted magadra az írást, vagy inkább hagyod a fenébe?

4. Ki a legnagyobb támogatód az írás terén?

5. Sportolsz valamit?

6. Melyik a legrosszabb könyvből film átdolgozás, amit láttál?

7. A blog bejegyzés írójában, vagy külön szövegszerkesztőben írsz egy-egy fejezetet/cikket/verset?

8. Mit szoktál szabadidődben csinálni?

9. Ha választhatnál, kinek a gondolataiba néznél bele szívesen?

10. Mi a kedvenc könyved?

11. Érettnek tartod magadat a korodhoz képest?

11 5 blog, akik szerintem megérdemlik

Rengeteget gondolkodtam azon, kik kapják meg, mivel nem szoktam itteni blogokat olvasni, főleg a fentebb említett oldal fórumán olvasgatok, de kiválasztottam azokat, akik megfogtak az alkotásukkal.

Mysterious ---> Nemrég találtam rá a blogodra, és bár még csak a prológus van fent, nagyon megfogott

Démoni életem sorai ---> Még csak néhány fejezetet olvastam el, de nagyon megfogott a stílusod!

Démoni szemek ---> Még csak a prológus van fent, de nagyon tetszik az ötlet! (Bár a design nekem szétcsúszik)

Neverland Blog Design ---> Szerintem sokat dolgoztok azért, hogy kapjatok egy díjat (na meg a fejlécem :3)

Dead Soul ---> Egyszerűen imádom.

6. Fejezet

Beinvitáltam Williamet a szobába, majd a sarokban elhelyezett, használaton kívüli asztalhoz ültünk. Én a kezemet bámultam, míg ő véletlenül sem nézett rám, a fejét jobbra-balra forgatta, szemügyre véve a szobát. A helyiségben négy ágy állt, egy falon kettő, az azonos oldalon lévők párnája egymással szemben helyezkedett, így este is tudtunk beszélgetni ordibálás nélkül. Mindenki fekvőhelye a saját ízlése szerint volt kialakítva, felettük a falon pedig képek és matricák százai. A paplanok is színesek, vagy mintásak voltak, Hayley esetében virágok díszítették, Taylor takarója és párnája felhőmintás volt, Victoriáét rózsaszín szívek, míg az enyémet kiskacsák uralták. A falak fehérre voltak meszelve, néhol rücskök türemkedtek ki a gyors, elsietett munka miatt, de a szoba már minden egyes részletében hozzám nőtt, így nem zavart ez sem. A feszült csöndet William törte meg:

- Nos, már tudod a… hogy is mondjam… Legsötétebb titkomat - próbálta kicsit elviccelni az egészet, de a hangsúlya nem sikeredett túl meggyőzőre. Nem tudtam mit válaszoljak erre, ezért malmozni kezdtem az ujjaimmal, ezzel - úgymond-, jelezve, hogy gondolkozom. Még nem tudtam, hogyan viszonyuljak ehhez az egészhez, és rögtön kellett döntenem. Úgy gondoltam, döntsenek az érzékeim, ezért mielőtt meggondolhattam volna magam, áthajoltam az asztal fölött, hogy aznap már második csókunk is elcsattanjon. Ahogy ajkunk összeért, az egész testemen bizsergés futott végig. Elszakítottam magamat tőle, majd a szemébe néztem.

- Nos, már tudod a véleményem - jelentettem ki kurtán, és ismét a kezeimmel kezdtem hülyéskedni. Ismét kínos csend állt be közöttünk, amit pár perc múlva William székének csikorgása tört meg, amit a felállás idézett elő.

- Akkor holnap találkozunk! - mondta, és bár nem láttam az arcát, tudtam, hogy mosolyog. Nemes egyszerűséggel kisétált a szobából, engem az asztalnál hagyva. Nem nagyon fogtam fel, mi történik körülöttem, csak ültem ott megdermedve azon, amit az előbb tettem. Hiszen utálom Williamet! Legalább is eddig utáltam, viszont ma már nem tudom, hogyan vélekedjek róla, de az biztos, hogy nem negatívan.

Már nem terveztem semmi különöset estére, ezért az eldugott kis hűtőnkben valami étel után néztem, bár hazudnék, ha azt állítanám, egy falat is lement a torkomon. Miután megküzdöttem a vacsorámmal -ő nyert- leheveredtem az ágyra, és elővettem egy könyvet. Éppen sikerült mindent kizárnom, mikor kopogást hallottam a bejárat felől, de mire fölkászálódtam, nem volt ott senki, csak egy tájékoztató cetli a pót gyakorlatról. Leszedtem az ajtóról, és olvasás nélkül az asztalra dobtam, majd visszatemetkeztem a könyvbe. Hamarosan elnyomott az álom, a sorok összefolytak, a kötet kiesett a kezemből.

Ismét a kopár erdőben voltam, hátam mögül messziről jövő kiáltásokat hallottam. Megperdültem, és a távolban észrevettem egy magas sziklát, amit ittlétem előző alkalmával nem vetem észre. Nem láttam jól, de mintha valami mozgott volna a tetején. Átváltoztam, -ami előzőleg szintén nem sikerült- és gyors iramban futni kezdtem a szikla felé. Percek múlva csak húsz méter választott el annak tövétől, de a sűrű erdő miatt nem tudtam tovább menni, ezért felpillantottam. A kiszögellésen Victoria és Hayley állt, nem messze tőlük pedig a farkaskutya, akit előző este láttam. Zöld szemeit barátnőim hátába szegezte, de ők mintha észre sem vennék, csak álltak ott, és megdermedve néztek lefelé. Victoria hirtelen megperdült, átváltozott, és rárontott volna a farkasra, de Hayley még időben visszarántotta, így a zöldszemű nyugodta elsétálhatott. Nem tudtam, barátnőm min dühödhetett fel ennyire, ezért megpróbáltam a szikla tövéhez közelebb férkőzni, ám ez korántsem volt könnyű feladat, a sűrű aljnövényzet, és a sok idő alatt elburjánzott indák megnehezítették haladásomat. Egyre lassabban küzdöttem magam előre, mivel minél közelebb értem a célomhoz, annál jobban elgyengültem. Óráknak tűnő percek múltán egy kis tisztást találtam, ahova éppen, hogy befértem. Leültem a földre, hogy erőt vegyek magamon, mert megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, annyira fájt mindenem. Vettem pár mély levegőt, és elkezdtem magamat győzködni arról, nem is fáj semmim. Ez bevált, mert a fejem lüktetése alábbhagyott, így kis idő múlva ismét újult erővel vetettem magam a sűrű bozótosba. Nagy nehezen a szikla tövébe verekedtem magam. És megláttam azt, amit Hayley és Victoria annyira bámultak. Az és feküdtem a földön, vértől csatakosan, mellkasom épphogy mozgott valamennyire. Teljesen lesokkoltam, csak álltam ott percekig, bámulva saját, védtelen testemet. Hirtelen a bal oldalamról motoszkálást hallottam. A hang irányába néztem, és pont abban a pillanatban bukkant fel mellettem a farkas. Mintha észre sem vette volna, hogy kétszer is ott vagyok, hátára vette a testem, és elindult abba az irányba, ahonnan alig tíz perce ide értem. Könnyen és kecsesen szlalomozott a bozótban, gyorsan haladt, nyilvánvalóan ismerte a terepet. Alig bírtam követni, mert vele ellentétben engem minden kis növény megakadályozott az előrébb jutásban. Hamarosan azonban kiértünk a rengeteg sűrűjéből, így már akadálymentes környezetben loholtam a zöldszemű után. Hamarosan a tisztásra értünk, ahol a farkas letette szinte élettelen testemet, majd megfordult, és elment. Mielőtt beleolvadt volna a sötétségbe, visszapillantott rám, szemében mély szomorúság tükröződött. Nem tudtam mire vélni ezt az egész álmot. Miért tűnik úgy, mintha sajnálna? Ha pedig tényleg így „érez”, miért csinálja azt, amit csinál? Leültem a földre, mert úgy gondoltam az előző álmom nemsokára ismét újrajátszódik előttem, csak előtte még lesz egy fontos jelenet, amiből kiderül, miért nem emlékeztem képességemre.

Kis idő múlva a sötétből egy hosszú köpenyes alak lépett elő, szorosan fejébe húzott csuklyával. Lágy mozdulatai és puha léptei voltak. Besétált a tisztás közepére, leguggolt a testem mellé, és kisimított néhány tincset az arcomból. Lehúzta a csuklyáját. Belém hasított a felismerés, de mielőtt tényleg tudatosult volna bennem, ki volt a titokzatos, kapucnis férfi, felébredtem.

Felültem az ágyban és magamat átkoztam, amiért nem tudtam azonosítani a férfit. Kibújtam a takaróm alól, amit időközben valaki rám terített, és a fürdőbe indultam, hogy lezuhanyozzak, ha már eddig nem tettem. A párnám alól elővettem a pizsamámat és a törölközőmet, majd lassan, hogy ne ébresszem fel a többieket, bementem a fürdőbe. Megnyitottam a vizet, és hosszan folyattam magamra, miközben visszagondoltam az elmúlt pár napra, hátha találok valami összefüggést az álmom és a történtek között. A nem is olyan véletlen incidensre, a nem túl hosszú tárgyalásra, James szemére és az arckifejezésére, mikor reggel meglátott az ágyán feküdni.

- Milyen színű volt a szeme? Talán zöld? - kérdeztem magamtól hangosan, és bár a víz csobogása elnyomta hangomat, tudtam, hogy előrébb jutottam a farkas kilétének megoldásában. Hiszen Emily vezetékneve Wolfdog, ami farkaskutyát jelent! - Talán James lenne a titokzatos zöldszemű? - tettem fel kérdést ismét hangosan, bár már biztos voltam a válaszban, és csak magamat átkoztam, eddig miért nem jutott ez eszembe. Kimásztam a zuhany alól, de pizsama helyett elővettem magamnak egy nappali ruhát, hogy azonnal a könyvtárba menjek, és megnézzem az álmodókról való összes feljegyzést. A faliórára pillantottam, ami öt előtt három perccel járt. Mivel a takarodónak ötkor vége, úgy gondoltam, igazán kimehetek pár perccel idő előtt, így halkan kisétáltam az ajtón.

A hét kötet szerencsére a helyén volt, így felnyaláboltam az összeset, majd visszasétáltam a szobánk biztonságot nyújtó falai közé. Az ágyamra ültem, felkapcsoltam a kislámpámat, majd kiválasztottam egy könyvet. Belelapoztam a tartalomjegyzékbe, és gyorsan átfutottam. Találtam egy fejezetet „Hogyan lehet beazonosítani az álmokat?” címmel. Gyorsan odalapoztam, és belemélyedtem az írásba:

Hogyan lehet beazonosítani az álmokat?

Nem minden álmodó ismeri képességét születése óta, mivel ha nem tudatosan hívják elő a jövőt, az élet nagy pillanataiban kezdenek előjönni a látomások. Azon fiatal animátorok, akik nem biztosak magukban, e fejezet alapján rátalálhatnak a válaszra, vajon tényleg jövőbe látnak-e.

·         Az álmodók sosem álmodnak színeset, csak néhány, élénkebb szín jelentkezik.

·         Az álmodók gyakran kívülről szemlélik az eseményeket, így nem látja őket senki.

·         Minden álmodó beléphet bizonyos személyek álmába, a nagyobb hatalommal rendelkezők akár álomba (megj.: a helyesebb kifejezés: kómába) is kényszeríthetnek olyan illetőket, akikkel tudatosan vagy akár tudatlanul beszélni szeretnének.

Ezt a három pontot tudtam elolvasni, mivel a könyv nagyon régi volt, a lentebb lévő betűk mind olvashatatlanul elmaszatolódtak, vagy kikoptak. Az utolsó pont megragadta a figyelmemet: Tudatosan be lehet hatolni az álmokba, vagy akár kómába kényszeríteni valakit. Úgy gondoltam, ezzel letesztelem képességemet, mivel az első pont alapján nyolcvan százalékban meggyőződtem róla, tényleg álmodó vagyok. Elrejtettem a könyveket, hogy ha elhúzódna a látogatásom, ne kelljen magyarázkodnom, miért van nálam a könyvtár összes álmodókról szóló kötete. Erősen Jamesre gondoltam, arra, milyen lehet behatolni az elméjébe. Mintha egy alagúton száguldanék keresztül, csak úgy süvítek, egyenesen bele James álmába. Hirtelen úgy éreztem, felemelkedem az ágyamról, ki a testemből, egyenesen az imént elképzelt alagútba.

Hirtelen ismét az erdőben voltam, ám egy eddig ismeretlen szegletében. Körülpillantottam, és megpillantottam a földön ülő Jamest. Egy fának támasztotta hátát, és meredten bámult egy kicsit távolabbra. Pontosabban magát nézte, amint éppen engem vonszol. Furcsa volt, hogy ő is ilyet álmodik, de elsiklottam eme apróbb részlet mellett. Még nem vett észre, ezért leguggoltam mellé, és megkocogtattam a vállát. Ő összerázkódott, és rám kapta tekintetét. Arca megnyúlt az ijedtségtől.

- Te? Itt? És hogy-hogy látsz? Eddig senki nem vett észre - kezdtek rögtön kérdések záporozni felém.

- Hosszú. Csak beszélni szerettem volna veled, arról, ami itt - mutattam a hátam mögé -, történik. Miért csinálod majd ezt velem? És egy picivel később miért támadsz majd meg? - fakadtam ki.

- Én is pont ezt szeretném tudni, de mint már mondtam, senki sem lát, én pedig csak eszméletlen haragot érzek, ha közel megyek magamhoz. Vagyis, gondolom, az én vagyok - mutatott a farkasra, aki éppen eltűnt a ködben - Anya mindent elmondott. Elég furcsa a helyzet. De talán Carlos a legfélelmetesebb.

- Szuper, akkor ezzel nem jutottam előrébb - motyogtam inkább magamnak, mint neki. De mégis! Villant az eszembe hirtelen - Hiszen te is álmodó vagy! - kiáltottam fel, és Jamesre néztem, de csak értetlen bámulást kaptam válaszul. Rögtön kapcsoltam, és mindent elmagyaráztam neki, amit az álmodókról megtudtam.

- Szóval mindez, ami itt történik, a jövő? Ráadásul nem is olyan távoli? És tipped sincsen, miért csinálom majd azt, amit? Mert én szeretném tudni!

- Nem tudom, de szinte biztos, hogy köze van a tekercsekhez - elmélkedtem. Hirtelen erős rángatást éreztem a vállamon. Sejtettem, hogy Victoria meglátta, ahogy mozdulatlanul ülök az ágyamon, és halálra rémült - Most mennem kell. Majd még jelentkezem, ha kiderítek valamit. - köszöntem el Jamestől, és a következő pillanatban már Victoria riadt képébe bámultam.

- Te meg mit csináltál? - fakadt ki barátnőm rögtön. Nem tudtam, mit válaszoljak, de abban biztos voltam, hogy az igazat nem tálalhatom ki, csak úgy.

- Felébredtem öt körül, de nem tudtam visszaaludni. Ezért átöltöztem, hogy kimenjek, mondjuk a könyvtárba. Egy pillanatra leültem, hogy elmélkedjek, majd csodák-csodájára sikerült bealudnom, ilyen pozícióban - magyaráztam neki, gyorsan összetákolt mesémet.

- Jó. És mi történt igazából? - kérdezett vissza Victoria, aki mindig megérezte, ha valaki hazudik neki.

- Azt még nem szeretném elmondani - komorult el az arcom, és mielőtt belém köthetett volna, kisétáltam az ajtón.

Egyenesen a már szinte mentsvárammá vált könyvtárba rohantam, és régi jó szokásomhoz híven véletlenszerűen kiválasztott könyvekbe lapoztam. Egyszer csak a kezembe akadt egy A varázslás alapjai - Gyors személyiségformálás című kötet. Mindig is érdekes témának találtam a varázslókat, mivel senki sem tudta megmondani, élnek-e még a föld felszínén. Sokak szerint már csak egyikőjük ragadt a bolygónkon, Merlin leghatalmasabb ellensége, Nalrom, ki egy nyolcszáz évvel ezelőtti csatában elvesztette varázserejét. A kicsiknek mesélt legenda szerint mostanában nyeri vissza erejét, és bosszúra szomjazik, így megkíséreli elpusztítani a földet, majd megölni Merlint is, hogy minden más bolygó és dimenzió felett ő legyen az úr.

Belelapoztam a kezemben tartott kötetbe, és elmerültem a Bevezetőben. Talán a harmadik, vagy negyedik oldalon egy sor megragadta a figyelmemet: Eme könyv tartalmát bárki elsajátíthatja, mivel átlagos igézetekkel szemben,(ahol a varázslók a világ energiáit és démonait hívják segítségül) az energiát az igéző, saját testéből nyeri ki. Ezek szerint akár én is megtanulhatom a könyv tartalmát, így ha szükségem lesz rá, akár megváltoztathatom James személyiségét is. Gondolatmenetemet hangos trappolás szakította félbe, majd Taylor riadt arca tűnt fel a fordulóban.

- Megtaláltam! - kiáltotta el magát, mire kis idő múlva Victoria és Hayley is feltűnt.

- Mire ez a nagy ijedtség? - értetlenkedtem.

- Most nem mondhatok semmit, egyelőre biztonságba kell vinnünk! Gyere! - siettetett hangsúlyával Victoria.

- Addig nem megyek, amíg el nem áruljátok, mire fel az a nagy herce-hurca! - makacskodtam, bár riadt arckifejezésük rögtön meggyőzött.

- Valaki rád vadászik.

5. Fejezet

Hali!

Elérkeztünk a már majdnem kereknek -vagyis inkább félkereknek- számító ötödik fejezethez. Egy kicsit csöpögősre sikerült, de később lényeges lesz a történet szempontjából, mert egy ilyen csavart nem lehet kihagyni. Remélem mindezek ellenére tetszeni fog!

***************

Izzadtságtól csatakosan ébredtem, és körülnéztem. Az ablakon fény szűrődött be, talán hat óra lehetett. Víz csobogását hallottam a fürdőből, majd Victoria lépett a szobába, fején törölközővel, miközben fogat mosott.

- Te hogy-hogy ébren vagy? - képedt el barátnőm, mivel négyünk közül én vagyok a leglustább, és általában tíz körül szoktam kelni. Úgy éreztem, nem kellene beavatnom az álmomba, nehogy feleslegesen aggódjon. Talán lehet, hogy egy kicsit félnem kellene, mivel néhány animátornak megvan az a képessége, hogy vízió képében láthatja a jövőt, vagy akár be tud hatolni mások álmaiba. De szinte lehetetlen, hogy én az úgynevezett álmodók közé tartozzak, hiszen a világon egyszerre csak tizenhárom él, ez pedig vajmi kevés a föld népességhez képest. Úgy gondoltam, azért illene egy kicsit kutakodnom a könyvtárban, hátha kiderítek valamit a farkasról. Bár még az állat gondolata is megrémített, de volt benne valami ismerős, csak nem tudtam, mi az.

Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és felöltöztem. Mire elkészültem, már fél hét volt, és Hayley is ébredezett. Kisétáltam a szobából, majd a folyosón egyenesen a könyvtár felé vettem az irányt. Pár perc alatt oda is értem a hatalmas duplaszárnyú faajtóhoz. Az egész úgy tíz méter magas lehetett, és faragott minták egész hálózata szőtte be, körülölelve egyes animátor mitológiai istenek testét. Legfelül a leghatalmasabb teremtő, Perware, széttárt kezei alatt egyik oldalon két fia, Mostor és Ireg, a másikon két lánya, Aledra és Enthara. Kicsit lentebb pedig a többi isten osztozkodott szinte az egész területen, legalul pedig Myar, akit a legenda szerint száműztek, ezért bosszúból pusztulást hozott a világra és az emberekre, a mi képünkben.

Lenyomtam a kilincset, és eltoltam a méretéhez képest nevetségesen könnyű ajtót. Ahogy beléptem a hatalmas könyvtárba, megcsapott a könyvek illata. Balra tőlem három hatalmas ablak terpeszkedett a falon, beengedve kintről azt a kevés napfényt, amit az időközben összegyülekezett esőfelhők áteresztettek magukon. Előttem, az ajtó mellett és jobbra könyvek százezrei gyülekeztek, csak arra várva, hogy valaki beléjük nézzen, bár a többségük legutóbb tíz éve volt kinyitva. Középen volt egy hosszú asztal, amely mentén mindkét oldalon székek sorakoztak. Az utolsó öt ülőhely és a távolabbi asztalfő számítógépekkel volt ellátva, utóbbinál valaki ült, és pötyögött. Nem kellet sokat várnom, amíg rájöttem, ki az: William. Ugyan a monitor eltakart minket egymás elől, ő is megérezte, hogy én állok a bejáratnál. Kidolgozott karizmai megfeszültek a billentyűzeten, és sejtettem, hogy orrát összeráncolja, ami persze Victoria szerint rém cuki, de szerintem idegborzoló, mint ahogy a fiú minden más cselekedete. Nem vettem róla tudomást, és inkább elsétáltam a könyvespolcok védelmező sorai felé. Körül néztem, majd a részleg nevét kerestem, hogy tudjam, jó helyen járok-e. „EMBERI TUDOMÁNYOK”- olvastam a táblán, amire ki volt helyezve egy térkép a közel hatszázötven négyzetméteres könyvtárról. A „LEGENDÁK” szekció a helyzetemtől számítva a hetedik sorban volt. Oda sétáltam, miközben elhaladtam pár elég furcsa témát boncolgató könyvsor mellett, mivel a részlegek is külön glédákra voltak bontva, hogy könnyebben lehessen tájékozódni. Elértem célomat, de a blokkon belül is meg kellett keresnem az „ÁLMODÓK” névre keresztelt sort. Kis kutakodás után egy eldugottabb sarokban meg is találtam, de káromra összesen hét könyv árválkodott a magas polcon. Leemeltem az egyiket, és megnézegettem a borítóját. Kopott, sárgás textil fedte, rajta alig látható arany formákkal, a gerincen pedig az író neve: Ennio Grecco. Belelapoztam a kötetbe, ami tele volt gyönyörű ábrákkal, ám tartalma annál kevésbé volt számomra érdekfeszítő. Letettem a könyvet, és megnéztem egy másikat is, hátha szólnak benne valamit a zöld szemű farkasról, vagy a jelentéséről. Teljesen beletemetkeztem az irományba, így nem vettem észre, mikor William mögém lopódzott.

- Álmodók? - tette fel a költői kérdést a fiú. Hangjára összerezzentem, és gyorsan becsaptam a kötetet.

- Szeretnél valamit? Mert ha csak cukkolni jöttél, akkor inkább ne maradj - kezdtem rögtön hessegetni, mivel nem tetszett hirtelen közeledése, tekintve, hogy gyakorlatokon kívül legutoljára két éve beszéltünk.

- Ami azt illeti, igen - túrt bele sűrű hajába, miközben áradt belőle a feszültség - Tudom, hogy nem kedveljük egymást…

- Ebben igazad van - vágtam a szavába, mert nem értettem, hova akar kilyukadni, ezzel pedig siettetni szerettem volna, mert nem értem, mi olyan fontos, hogy pont velem kell megosztania. Kötekedő hangsúlyomat hallva vérig sértve megfordult, és gyorsan meglépett volna, de olyan stílusban, mint aki pityeregni megy a mosdóba, mert nem hallgatták végig.

- Bocsi, mondd csak! - szóltam utána kedvesebben, mivel furcsa okból kifolyólag nem akartam megbántani, attól függetlenül, hogy ő legutóbbi igazi beszélgetésünkkor porig alázott sokak előtt. Erre megfordult, és a következő pillanatban ajkait az enyéimre tapasztotta. A csók nem tartott tovább két másodpercnél, de engem mégis teljesen lesokkolt. Reflexből pofon vágtam, majd elrohantam remegő lábaimon, könyvvel a kezemben, miközben fejemben össze-vissza cikáztak a gondolatok. Nem elég, hogy egy elcsépelt szituációban, vagyis a könyvtárban sikerült ezzel utolérnie, ráadásul egy számomra eléggé ellenszenves személynek, még észre sem vettem semmit. „Na, tessék, sablonos filmbe illően kezdődött a napom!”- gondoltam, ugyanakkor nem tudtam hogyan vélekedjek Williamről. Már annyi éve gyűlöljük egymást, és most tessék. Már nem is tudom, mit gondoljak. A szobába érve csak Hayleyt, és Victoriát találtam, Taylor nem volt sehol. Ez nem is igazán érdekelt, a lényeg, hogy Victoria ott legyen, vele szerettem volna elsősorban a történtekről beszélni, és ha más is hallja, akkor az csak az idősebb Collie lehet.

- Szerelmi vagy milyen tanácsadás kellene - hadartam, mire barátnőim arca felderült. Ők százszámra bújták a csöpögős könyveket, és bár komoly kapcsolata egyikünknek sem volt, minden ilyen esetre felkészültek, még egy kézikönyvet is akartak írni.

- Nem is tudtam, hogy összejöttél valakivel! - méltatlankodott Victoria, aki azt hitte kihagytam valamiből.

- Hát nem is - feleltem, mire még jobban kivirult mindkettejük arca.

- Kettes fokozatú készültség, szivi! - örült Hayley is - Mesélj csak, ki a választottad?

- Nem a választottam! Nyugodjatok le egy kicsit, mert semmit nem árulok el!

- Bocsi, csöndben maradunk, mesélj csak! - válaszolt kettejük nevében Victoria, és bevágta magát a tipikus „nagyon izgulok, ilyen még nem volt!” pozícióba. A könyvtárba lépésemtől kezdve elmeséltem az egészet, ami így, szavakba öntve nem volt túlzottan érdekfeszítő, három mondattal is el lehetett volna magyarázni.

- Ez olyan tipikus Tiffany és Aaron! - látott neki az áradozáshoz Victoria rögtön, míg Hayley látszólag meg sem lepődött. Előbbi barátnőm szüntelenül beszélt valamiről, míg utóbbi felpattant az ágyról, és jobbra-balra kezdett járkálni, miközben ujjait ropogtatta.

- Meg lehet kövezni, de én jó barátságot ápolok Williammel is, ezért már egy ideje sejtettem valamit. Már csak Elizabethen áll a dolog, hogy hogy kezeli ezt a helyzetet, de az biztos, hogy előttetek áll egy beszélgetés.

- Amit én inkább elkerülnék. Nem a helyzetet akarom tisztázni, hanem úgy tenni, mintha misem történt volna, és mindent visszaállítani a két órával ezelőtti felállásba, miszerint utáljuk egymást.

- Ne már! - nyújtotta el a hangját Victoria - Pedig szerintem összeillenétek, bár William eddig az én kiszemeltem volt, átengedem neked - folytatta tovább a csacsogást, amivel az őrületbe kergetett. Ujját a szája elé tette, és gondolkodott valamin. Összeráncolta sima homlokát, majd ugyanott kezdte el a beszédet, ahol abbahagyta, minden szava szinte ömlött belőle, mint a vízfolyás. A szűnni nem akaró ábrándozását hirtelen a hangosbemondó recsegése nyomta el.

- Minden felső kiképzés alatt álló tanonc jöjjön az előadóterembe, Mr. Sky-nak fontos bejelentenivalója van!

- Hallod Victoria? Ideje abbahagynod a beszélést, és akár indulhatnánk is! - állította le Hayley a még mindig össze-vissza hadaró barátnőmet.

- De még nem fejeztem be! - tiltakozott.

- Szerinted Mr. Sky értékelni fogja, ha elkésünk? Mert szerintem nem. Na, indulás.

- De figyelmeztetlek, hogy ennyivel nem úsztátok meg! Megjegyzem, hol tartottam, és végigmondom, ha törik, ha szakad! - fenyegetőzött.

Mikor odaértünk a terembe, már csak három hely maradt, szerencsére pont egymás mellett. A sugdolózás folyamatos alapzaj volt, mindenki feltételezéseket közölt arról, vajon miért hívtak minket ide. A külön erre emelt pódiumra egyszer csak Mr. Sky lépett, mire mindenki elcsöndesedett.

- Nos, mit tudjátok, párnapja volt az utolsó gyakorlatotok, ám egy véletlen esemény miatt sajnálatos módon a Rend tagjai érvénytelenítették a közéjük való csatlakozásotokat, így sort kerítünk egy különleges és rendhagyó, amolyan „túlélő” gyakorlatra, ahol mindenki ismét megmutathatja, mire képes, ezúttal csapatban. Mivel összesen huszonegyen vagytok, Hét darab háromfős csapatot várok. Gyorsan egyezetek meg, majd minden csapatból egy ember adja le a résztvevők nevét a tőlem jobbra látható szavazódobozban - mutatott egy asztalra -, ami mellett összesen hét cetli van, így mindenkinek jut egy. Tollat is ott találtok. A gyakorlat két nap múlva kezdődik! - erre senki sem számított, és mikor Mr. Sky lesétált az emelvényről, rögtön megkezdődött az egyre hangosodó pusmogás. Mindenki meglepődött, de gyermeki örömmel fogadták a hírt, és mindenki nekiállt csapatot választani. Nekünk, hármunknak egyértelmű volt, hogy együtt leszünk, így Victoria el is ment, hogy leadja a „nevezésünket”.

- Mr. Sky azt mondta, mi mehetünk is, nincs több mondanivalója - tért vissza Victoria. Kiléptünk a teremből, és a folyosón sétálva jutott eszembe, hogy az álmodókról szóló könyv, még most is a kezemben van. Szóltam a lányoknak, hogy van még egy kis dolgom, majd a könyvtár felé vettem utamat. Mikor visszaértem az álmodók sorába, kirázott a hideg, az alig két órája itt lefolyó eseményektől. Mikor megfordultam, Williammel szemben találtam magamat. Ő volt az, akivel a legkevésbé szerettem volna beszélni. Alaposan szemügyre vettem: A haja fekete, mint ahogy az eddig általam megismert „gonosz” oldalához illik. Ha nem lenne az, aki, akár jóképűnek is mondhatnám, bár ez ízlés kérdése. Pisze orra, és világosbarna, kifejező szemei voltak, utóbbiakkal engem, és minden egyes mozdulatomat feszülten figyelemmel kísérték.

- Elizabeth - mondta hivatalos hangsúlyban, mint aki nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzám

- William - válaszoltam hasonlóan kimért módon, majd kis várakozás után elsétáltam mellette. Visszaballagtam a szobánkba, miközben az agyam ismét elkezdett kattogni minden félén. Beértem a hálónkba, ahol rögtön Hayley fogadott.

- Összeírtam pár dolgot, ami William mellett szól. Elég rövid lett, mert nincs több érvem, de ez a kevéske szerintem elég, hogy eldöntsd - közölte tárgyilagosan, majd előhúzott háta mögül egy papírt, és oda nyújtotta nekem.

Lista a pozitív dolgokról

1.       Nevezz elfogultnak, de szerintem William igenis jófej

2.       Jól néz ki (ezt Victoria mondta)

3.       Illetek egymáshoz (ezt is Victoria üzeni)

4.       Végre valakinek kimutatta az érzéseit, márpedig ő nem erre való hajlamáról híres

A lista tényleg rövid volt, de legalább lényegre törő, így nem mondhattam egyenesen nemet, azzal sutba vágódott volna az összes „munkájuk”.

- Rendben, valamikor sort kerítek a beszélgetésre - nyugtattam meg őket, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg így lesz, nem szerettem volna tovább Williamről beszélni a nap folyamán - Ha most megbocsátotok, kimennék egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.

- Persze, menj csak! - adott engedélyt Victoria, mintha külön kellene az ő hozzájárulása is.

Fél óra múlva már garbóban és bő tréningnadrágban álltam a hatalmas fa előtt, ami menedékül szolgált mindenkinek. Senki sem tudja, hogyan lett a belseje ilyen hatalmas, de igazából már senkit nem is érdekel. Kinyújtóztattam végtagjaimat, majd átváltoztam, és belevetettem magam a sűrű erdőbe. El sem lehet mondani, milyen jó érzés volt teljes erőmből, kifulladásig rohanni, elfelejteni az utóbbi idő bonyodalmait, majd miután úgy éreztem, teljesen elfogyott minden erőm, késztetni magam a gyorsításra. Minden izmom égett, és gyorsan kapkodtam a levegőt, mire beesteledett. Ideje volt hazamennem. Egész visszafelé vezető úton kocogtam, hogy mire visszaérek, teljesen kimerült legyek. Felsétáltam a -furcsa módon teljesen üres- szobáig, ahol rögtön bevonultam a fürdőbe, és vagy húsz percen keresztül zuhanyoztam. Felkaptam a szekrényemben heverő legelső pólót és nadrágot, majd kiléptem az ajtón, ahol rögtön Williammel szemben találtam magam. Hihetetlen, hogy mindenhol megtalál. Egy kis habozás után úgy döntöttem, beváltom a Hayleynek tett ígéretemet, és átbeszélek minden dolgot Williammel. Mély levegőt vettem, és szóra nyitottam a számat.

- Beszélnünk kell - jelentettük ki egyszerre.

4. Fejezet

 Derilla tovább folytatta mondandóját:

- Elizabeth Setter leleplezte az animátorokat James Black, 17 éves fiú előtt. Mivel ő a Setter család választottja, a büntetése enyhébb lesz, és adott esetben választásra is lehetősége van. A történtek elmondására hívatnám az informátorokat, Emily Ravenfieldet, eredeti nevén Emily Wolfdogot, és Carlos Goldent! - mondta, mire én teljesen lefagytam. Emily? Már Carlost furcsálltam, hiszen nem éreztem rajta semmi arra utalót, hogy animátor lenne, de Emily lett volna a legutolsó, akire tippelek, ha azt mondják, a családban is van egy animátor. Hiszen amikor elhoztak, még tiltakoztam is, de azt hittem nem értik. Akkor miért vitt haza mégis? A belépett a terembe, oldalán egy harmincas, szőke férfival, aki ezek szerint Carlos volt.

- Emily! Kérem, mondja el a történteket! - utasította Derilla. A nő meglebbentette haját, és belekezdett mondandójába.

- Először is, szeretném tisztázni, nem szándékom elérni, hogy Elizabethet valamilyen kár érje, akár a számára kijelölt jövőbeli posztj
át illetően, akár más módon, mivel csak fiam előtt, aki része is lehetne ennek a rendszernek, leplezte le az animátorokat. Tudatosan vittem házunkba, mert gyermekeim nem tudnak kilétemről, és szerettem volna, ha ürügyet kapok, hogy elmondhassam. - kínosan elmosolyodott, majd ismét szóra nyitotta a száját, hogy folytathassa, ám Derilla gyorsabb volt nála.

- Köszönöm, ennyi elég lesz. Most, hogy más szögből láthatjuk a történteket, szeretném, ha a kilenc tanácstag véleményezné Elizabeth tettét, és eldöntenék, érdemel-e ezért büntetést, és ha igen, mennyire súlyosat - Megnyugodtam a hallottakon, mivel ezek szerint nem lesz nagy a fenyítés, és a „kegyeimet” sem veszítem el. De miért nem mondta el Emily nekem, hogy mi is a lényege annak, hogy elvitt? Hiszen lett volna rá ideje, és lehetősége is. Ennek ellenére - nem tudom miért-, de örültem annak, hogy akár James is animátor lehet, hiszen az átváltozás képességét tanítani kell, senkinek nem megy magától. Gondolatmenetemet Martin szakította félbe.

- Az én véleményem szerint, ha valakinek büntetés jár, az Emily, mivel tudatosan veszélybe sodort egy animátort. Ám ő már nem tagja rendszerünknek, így én Elizabeth bárminemű fenyítése ellen szavazok - mondta a talán huszonnégy éves férfi, és bizonytalanul beletúrt barna hajkoronájába, szürke szemével pedig egyetértő tekinteteket keresett. Sarah is szólásra nyitotta száját:

- Én Martin mellett állok. Elizabeth nem úszhatta volna meg ezt a szituációt, erről pedig Emilynek gondoskodnia kellett volna, nem ilyen módon lerántani a leplet kilétéről - hangja lágy volt, illett kinézetéhez. Magas, százhetven centi körüli, vékony nő volt, talán huszonnyolc éves, haja ezüstösen omlott vállaira. Telt, piros ajkai minden pillanatban mosolyra álltak, fagyos, kék szemében huncutság csillogott, minden mozdulata azt tükrözte, élvezi az életet, minden lehetőséget kihasznál a vidámságra.

 Ekkor hideg fuvallat söpört végig a termen, a hatalmas kétszárnyú ajtó recsegni kezdett, majd nagy robajjal kicsapódott, és lila füst gomolygott be a terembe. A különítmény volt az, ők amolyan „szuperrendőrséget” alkottak, és az igazán fontos dolgokkal foglalkoztak. Nagyon hatásvadász módon a felhő felvette az animátorok alakját. Három magas férfi állt a küszöbön, arcuk teljesen kifejezéstelen. Senki sem tudta mire vélni hirtelen megjelenésüket, még Derilla arcára is meglepettség ült ki. A különítmény letérdelt, és fejhajtással köszöntötték a vezetőket, majd egyikük felállt, és hivatalos hangnemben rákezdett:

- A tekercseket ellopták. - csak ennyit mondott, mégis mindenki arcára pánik ült ki. Derilla felállt a székében, és ezzel a mozdulattal lecsitította az egyre hangosodó susmogást.

- Köszönöm az értesítést, Brian! Eric! Azonnal tájékoztasson minden animátort, a többiek pedig Emily és Carlos vezetésével induljanak a tekercsek rejtekhelyére! Elizabeth! Jöjjön velem! - ezzel el is intézte dolgát, és elindult kifelé a teremből. Követtem, és hamarosan visszatértünk a mezőre. Hirtelen megtorpant, majd felém fordult.

- Menj vissza a szobátokba, és maradj is ott, nem kell intézkednie senkinek sem, nem vagyunk veszélyben még egy ideig, ezért semmi ok az aggodalomra. Valószínűleg estére vissza is szerezzük a tekercseket. - nyugtatgatott, bár nem tudtam, azok a bizonyos tekercsek mit is jelentenek valójában. - Ha ezen az ösvényen egyenesen elindulsz, visszajutsz az erdőbe. - ezzel hátat fordított, és elfutott.

Én jó kislány módjára követtem utasításait, de egy gondolat nem hagyott nyugodni. Miért Emily és Carlos vezeti a csapatot? Hiszen Emily már nem hivatalos animátor, Carlos pedig csak egy informátor, egyikük sem valami szuperkém. Semmi hasznukat nem tudnák venni, hacsak nem ők tudják egyedül a bizonyos tekercsek pontos helyét. Vagyis a házuk környékén van, hiszen azt a területet nem sok animátor ismeri.

Derillának tényleg igaza lett. Pár perc múlva Victoria, Hayley és Taylor társaságában ültem a szobában. Mindent töviről hegyire elmeséltem nekik, ami a gyűlésen történt, mesémet csönd fogadta.

- Már csak egy kérdésem maradt. Mik azok a tekercsek? - kérdezte Victoria megszakítva a hosszú hallgatást.

- Fogalmam sincs - válaszoltam. Taylor azonban mindegyikünknél többet tudott az animátorokról, jól ismert minden féltett tárgyat, köztük a tekercseket is.

- Ezek több száz éves iratok a tudós kutatásairól, köztük a szérum receptje.

- Akkor már értem, mire volt az a nagy felhajtás. De ki vihette el őket?

- Tulajdonképpen bárki. Az animátorok nagyon erősek, és remek hadsereget lehet belőlük csinálni.

- Szóval, ha nem szerezzük vissza a tekercseket, nagy veszélyben vagyunk - állapította meg Victoria.

- De még nincs okunk aggódni, mivel a szérum hozzávalóinak beszerzése is jó pár nap, és az átváltozás is legalább három. - így tanácskoztunk még pár órát, mikor valaki bekopogott. Victoria rögtön felpattant, és ajtót nyitott. Egyenesen Martinnal szemben találta magát, aki elnézett a válla felett, és tekintetével engem keresett. Mikor észrevett, csak intett egyet, jelezve, hogy menjek oda hozzá. Amint odaértem, maga mellé rántott, és becsukta az ajtót.

- Derilla küldött, hogy szóljak, nem szereztük vissza a tekercseket, és nem tudjuk, ki vagy kik vihették el - tájékoztatott. Nem tudom, mitől lett hirtelen ennyire fontos, hogy tudjak erről, de bólintottam. - Csak ennyi lett volna. Visszamehetsz - azzal ugyan olyan hirtelen mozdulatokkal, mint az előbb, vissza is taszigált a szobába. Victoria még akkor is döbbenten állt az ajtóban, ami furcsa volt, mert nem nagyon lehetett meglepni semmivel. Hacsak…

- Azt hiszem, szerelmes vagyok - jelentette ki barátnőm. Ez nála nem volt ritka, szinte minden második férfi egyedbe belehabarodott, akár az utcán jött vele szemben, akár napi szinten tartották a kapcsolatot.

- Hányadik is ez a hónapban? - tette fel a kérdést azonnal Hayley, mivel ő és Taylor havonta fogadtak egymással, hány szerencsés kiválasztott lesz a következő hetekben.

- Ha jól emlékszem, negyvenhét. Nyertél. Ez egy új rekord! - ismerte el Taylor, és külön erre készített füzetében húzott egy strigulát. - A tartozást majd rendezzük.

- Rendben, de ha tényleg kifizetnél mindent, milliárdos lennék! - viccelődött Hayley, szokása szerint.

- Most inkább hagyjuk a fogadásaitokat! Még nem hallottuk Lizzy történetét a kis kiruccanásáról. Úgy hallottam volt egy fiú is! - mosolyodott el sejtelmesen Victoria, és az ágyára ültetett. - Mesélj! - azzal lehuppant mellém, és kajánul vigyorgott, hogy elterelte magáról a szót. Én elregéltem az egész kalandomat kezdve attól, hogyan futottam el William megsebesítése után, egészen a menhelyig.

- És aznap este jöttetek ti - fejeztem be. A csendet természetesen a szószátyár Victoria törte meg.

- Taylor! Húzz még egy strigulát! Ismét szerelmes lettem! - olvadt el.

- Komoly? Ezzel már orvoshoz kellene menned, hiszen azt sem tudod, hogy néz ki, és csak össz-vissz hét mondatot hallottál róla.

- De hét milyen mondatot! - replikázott Victoria, és hozzávágta Taylorhoz a párnáját, aki ezt hadüzenetnek vette, majd megrohamozta ágya végében felhalmozott plüssállatainak tömkelegével. Röpködtek a macik, lovak, kutyák és egyéb állatkák oda-vissza, mivel egyikük sem hagyta magát, és amint kezükbe került valami, rögtön elhajították a másik felé. Az egész háborút hadikiáltásokkal fűszerezték, és persze a dobálózás vége hatalmas nevetés lett. Victoria hajába temette arcát, és hátradőlt. Kék szeme könnyektől csillogott, a nevetés hevében néhány tincse az arca előtt gubancolódott össze. Nagy nehezen felült és hátrafésülte a rakoncátlan, fekete szálakat. A háta mögé nyúlt, előkapott egy rongyos patkányplüsst, és hatalmas erővel Taylor felé hajította, azonban az áldozat nővére még a levegőben elkapta.

- Bárkit, csak Pati urat ne! - váltott szigorú hangsúlyra az addig háttérből figyelő Hayley. - Már tizennégy éves, és a patkányok köztudottan fele idáig sem élnek! - okított ki minket, miközben Pati úr fejét simogatta, majd fogta, és elrejtette a párnája alá. Taylor szóra nyitotta a száját, mikor megkondult a hangosbemondó, ezzel jelezve a takarodót, mert ha valamit, akkor a kiképzés alatti animátorok alvásidejét nagyon komolyan vették. Átsétáltam az ágyam melletti szekrényemhez, és elővettem belőle egy pizsamát, és a törölközőmet, majd elindultam fürdeni. Beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra jéghideg vizet, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

Talán tíz percig álltam ott, mire teljesen szétfagytam. Bebugyoláltam magamat a törölközőmbe, majd felvettem a pizsit. Mire beértem a szobába, már újra felmelegedtem, ez egy jó pont volt az animátorságban. A többiek még nagyban csacsogtak, de beszédük nem jutott el az agyamig, szinte egyenesen az ágyba zuhantam, szemem leragadt, és mély álomba süppedtem.

Egy sötét tájon találtam magamat. Könnyű szellő simította meg a karomat. Valami messze zúgott, a hang hasonlított egy fűnyíróéra, de mégis más volt. A feketeségből lassan, és alig láthatóan kivált egy kopasz erdő sejtelmes alakja. A zúgás és vele együtt a rengeteg formája is egyre erősödött, és hirtelen egy kísérteties tisztás közepén voltam, tőlem nem messze mindenhol fák. A zúgás már elviselhetetlen hangos lett, és már inkább hasonlított morgásra, mint egy gépre. A földtől fél méter magasságig alig átlátható köd borított mindent. A hang már szinte közvetlenül mögöttem volt, szinte éreztem az állat leheletét, ahogy ismerős melegsége égeti a hátamat. Megperdültem, és szemben találtam magamat egy hatalmas farkaskutyával. Úgy tíz méterre volt tőlem, zöldes szemei huncutul csillogtak, de testtartása nem játékról árulkodott. Hátraléptem egyet, de ő velem együtt haladt, így nem kerülhettem messzebb tőle. Megfordult a fejemben, hogy szembeszálljak vele, de ez lehetetlen volt, egy ember nem győzhet le egy ekkora farkast. Egy ember. Valamiért furcsa volt ezt mondani magamra, de ez a gondolat olyan gyorsan el is ment, mint ahogyan jött. Hátat fordítottam neki, és teljes erőmből elkezdtem rohanni. Berontottam az erdőbe, de a farkas tekintetét folyamatosan a hátamban éreztem. Erőlködtem, és késztettem magamat, hogy gyorsítsak, de a köztünk lévő távolság egyre csökkent. Egy pillanatra teljes csönd lett, aztán érdes tappancsokat éreztem a hátamon, vállamba hatalmas fájdalom mart, amitől rögtön el is szállt minden erőm. A nedves talajra buktam, orromba föld és vér szaga szökött. A fájdalomtól eltompult elmémbe egy tiszta gondolat hasított: Hiszen nem kellene félnem! Nem szabadna félnem!