2014. augusztus 25., hétfő

5. Fejezet

Hali!
Elérkeztünk a már majdnem kereknek -vagyis inkább félkereknek- számító ötödik fejezethez. Egy kicsit csöpögősre sikerült, de később lényeges lesz a történet szempontjából, mert egy ilyen csavart nem lehet kihagyni. Remélem mindezek ellenére tetszeni fog!
***************
Izzadtságtól csatakosan ébredtem, és körülnéztem. Az ablakon fény szűrődött be, talán hat óra lehetett. Víz csobogását hallottam a fürdőből, majd Victoria lépett a szobába, fején törölközővel, miközben fogat mosott.
- Te hogy-hogy ébren vagy? - képedt el barátnőm, mivel négyünk közül én vagyok a leglustább, és általában tíz körül szoktam kelni. Úgy éreztem, nem kellene beavatnom az álmomba, nehogy feleslegesen aggódjon. Talán lehet, hogy egy kicsit félnem kellene, mivel néhány animátornak megvan az a képessége, hogy vízió képében láthatja a jövőt, vagy akár be tud hatolni mások álmaiba. De szinte lehetetlen, hogy én az úgynevezett álmodók közé tartozzak, hiszen a világon egyszerre csak tizenhárom él, ez pedig vajmi kevés a föld népességhez képest. Úgy gondoltam, azért illene egy kicsit kutakodnom a könyvtárban, hátha kiderítek valamit a farkasról. Bár még az állat gondolata is megrémített, de volt benne valami ismerős, csak nem tudtam, mi az.
Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, és felöltöztem. Mire elkészültem, már fél hét volt, és Hayley is ébredezett. Kisétáltam a szobából, majd a folyosón egyenesen a könyvtár felé vettem az irányt. Pár perc alatt oda is értem a hatalmas duplaszárnyú faajtóhoz. Az egész úgy tíz méter magas lehetett, és faragott minták egész hálózata szőtte be, körülölelve egyes animátor mitológiai istenek testét. Legfelül a leghatalmasabb teremtő, Perware, széttárt kezei alatt egyik oldalon két fia, Mostor és Ireg, a másikon két lánya, Aledra és Enthara. Kicsit lentebb pedig a többi isten osztozkodott szinte az egész területen, legalul pedig Myar, akit a legenda szerint száműztek, ezért bosszúból pusztulást hozott a világra és az emberekre, a mi képünkben.
Lenyomtam a kilincset, és eltoltam a méretéhez képest nevetségesen könnyű ajtót. Ahogy beléptem a hatalmas könyvtárba, megcsapott a könyvek illata. Balra tőlem három hatalmas ablak terpeszkedett a falon, beengedve kintről azt a kevés napfényt, amit az időközben összegyülekezett esőfelhők áteresztettek magukon. Előttem, az ajtó mellett és jobbra könyvek százezrei gyülekeztek, csak arra várva, hogy valaki beléjük nézzen, bár a többségük legutóbb tíz éve volt kinyitva. Középen volt egy hosszú asztal, amely mentén mindkét oldalon székek sorakoztak. Az utolsó öt ülőhely és a távolabbi asztalfő számítógépekkel volt ellátva, utóbbinál valaki ült, és pötyögött. Nem kellet sokat várnom, amíg rájöttem, ki az: William. Ugyan a monitor eltakart minket egymás elől, ő is megérezte, hogy én állok a bejáratnál. Kidolgozott karizmai megfeszültek a billentyűzeten, és sejtettem, hogy orrát összeráncolja, ami persze Victoria szerint rém cuki, de szerintem idegborzoló, mint ahogy a fiú minden más cselekedete. Nem vettem róla tudomást, és inkább elsétáltam a könyvespolcok védelmező sorai felé. Körül néztem, majd a részleg nevét kerestem, hogy tudjam, jó helyen járok-e. „EMBERI TUDOMÁNYOK”- olvastam a táblán, amire ki volt helyezve egy térkép a közel hatszázötven négyzetméteres könyvtárról. A „LEGENDÁK” szekció a helyzetemtől számítva a hetedik sorban volt. Oda sétáltam, miközben elhaladtam pár elég furcsa témát boncolgató könyvsor mellett, mivel a részlegek is külön glédákra voltak bontva, hogy könnyebben lehessen tájékozódni. Elértem célomat, de a blokkon belül is meg kellett keresnem az „ÁLMODÓK” névre keresztelt sort. Kis kutakodás után egy eldugottabb sarokban meg is találtam, de káromra összesen hét könyv árválkodott a magas polcon. Leemeltem az egyiket, és megnézegettem a borítóját. Kopott, sárgás textil fedte, rajta alig látható arany formákkal, a gerincen pedig az író neve: Ennio Grecco. Belelapoztam a kötetbe, ami tele volt gyönyörű ábrákkal, ám tartalma annál kevésbé volt számomra érdekfeszítő. Letettem a könyvet, és megnéztem egy másikat is, hátha szólnak benne valamit a zöld szemű farkasról, vagy a jelentéséről. Teljesen beletemetkeztem az irományba, így nem vettem észre, mikor William mögém lopódzott.
- Álmodók? - tette fel a költői kérdést a fiú. Hangjára összerezzentem, és gyorsan becsaptam a kötetet.
- Szeretnél valamit? Mert ha csak cukkolni jöttél, akkor inkább ne maradj - kezdtem rögtön hessegetni, mivel nem tetszett hirtelen közeledése, tekintve, hogy gyakorlatokon kívül legutoljára két éve beszéltünk.
- Ami azt illeti, igen - túrt bele sűrű hajába, miközben áradt belőle a feszültség - Tudom, hogy nem kedveljük egymást…
- Ebben igazad van - vágtam a szavába, mert nem értettem, hova akar kilyukadni, ezzel pedig siettetni szerettem volna, mert nem értem, mi olyan fontos, hogy pont velem kell megosztania. Kötekedő hangsúlyomat hallva vérig sértve megfordult, és gyorsan meglépett volna, de olyan stílusban, mint aki pityeregni megy a mosdóba, mert nem hallgatták végig.
- Bocsi, mondd csak! - szóltam utána kedvesebben, mivel furcsa okból kifolyólag nem akartam megbántani, attól függetlenül, hogy ő legutóbbi igazi beszélgetésünkkor porig alázott sokak előtt. Erre megfordult, és a következő pillanatban ajkait az enyéimre tapasztotta. A csók nem tartott tovább két másodpercnél, de engem mégis teljesen lesokkolt. Reflexből pofon vágtam, majd elrohantam remegő lábaimon, könyvvel a kezemben, miközben fejemben össze-vissza cikáztak a gondolatok. Nem elég, hogy egy elcsépelt szituációban, vagyis a könyvtárban sikerült ezzel utolérnie, ráadásul egy számomra eléggé ellenszenves személynek, még észre sem vettem semmit. „Na, tessék, sablonos filmbe illően kezdődött a napom!”- gondoltam, ugyanakkor nem tudtam hogyan vélekedjek Williamről. Már annyi éve gyűlöljük egymást, és most tessék. Már nem is tudom, mit gondoljak. A szobába érve csak Hayleyt, és Victoriát találtam, Taylor nem volt sehol. Ez nem is igazán érdekelt, a lényeg, hogy Victoria ott legyen, vele szerettem volna elsősorban a történtekről beszélni, és ha más is hallja, akkor az csak az idősebb Collie lehet.
- Szerelmi vagy milyen tanácsadás kellene - hadartam, mire barátnőim arca felderült. Ők százszámra bújták a csöpögős könyveket, és bár komoly kapcsolata egyikünknek sem volt, minden ilyen esetre felkészültek, még egy kézikönyvet is akartak írni.
- Nem is tudtam, hogy összejöttél valakivel! - méltatlankodott Victoria, aki azt hitte kihagytam valamiből.
- Hát nem is - feleltem, mire még jobban kivirult mindkettejük arca.
- Kettes fokozatú készültség, szivi! - örült Hayley is - Mesélj csak, ki a választottad?
- Nem a választottam! Nyugodjatok le egy kicsit, mert semmit nem árulok el!
- Bocsi, csöndben maradunk, mesélj csak! - válaszolt kettejük nevében Victoria, és bevágta magát a tipikus „nagyon izgulok, ilyen még nem volt!” pozícióba. A könyvtárba lépésemtől kezdve elmeséltem az egészet, ami így, szavakba öntve nem volt túlzottan érdekfeszítő, három mondattal is el lehetett volna magyarázni.
- Ez olyan tipikus Tiffany és Aaron! - látott neki az áradozáshoz Victoria rögtön, míg Hayley látszólag meg sem lepődött. Előbbi barátnőm szüntelenül beszélt valamiről, míg utóbbi felpattant az ágyról, és jobbra-balra kezdett járkálni, miközben ujjait ropogtatta.
- Meg lehet kövezni, de én jó barátságot ápolok Williammel is, ezért már egy ideje sejtettem valamit. Már csak Elizabethen áll a dolog, hogy hogy kezeli ezt a helyzetet, de az biztos, hogy előttetek áll egy beszélgetés.
- Amit én inkább elkerülnék. Nem a helyzetet akarom tisztázni, hanem úgy tenni, mintha misem történt volna, és mindent visszaállítani a két órával ezelőtti felállásba, miszerint utáljuk egymást.
- Ne már! - nyújtotta el a hangját Victoria - Pedig szerintem összeillenétek, bár William eddig az én kiszemeltem volt, átengedem neked - folytatta tovább a csacsogást, amivel az őrületbe kergetett. Ujját a szája elé tette, és gondolkodott valamin. Összeráncolta sima homlokát, majd ugyanott kezdte el a beszédet, ahol abbahagyta, minden szava szinte ömlött belőle, mint a vízfolyás. A szűnni nem akaró ábrándozását hirtelen a hangosbemondó recsegése nyomta el.
- Minden felső kiképzés alatt álló tanonc jöjjön az előadóterembe, Mr. Sky-nak fontos bejelentenivalója van!
- Hallod Victoria? Ideje abbahagynod a beszélést, és akár indulhatnánk is! - állította le Hayley a még mindig össze-vissza hadaró barátnőmet.
- De még nem fejeztem be! - tiltakozott.
- Szerinted Mr. Sky értékelni fogja, ha elkésünk? Mert szerintem nem. Na, indulás.
- De figyelmeztetlek, hogy ennyivel nem úsztátok meg! Megjegyzem, hol tartottam, és végigmondom, ha törik, ha szakad! - fenyegetőzött.
Mikor odaértünk a terembe, már csak három hely maradt, szerencsére pont egymás mellett. A sugdolózás folyamatos alapzaj volt, mindenki feltételezéseket közölt arról, vajon miért hívtak minket ide. A külön erre emelt pódiumra egyszer csak Mr. Sky lépett, mire mindenki elcsöndesedett.
- Nos, mit tudjátok, párnapja volt az utolsó gyakorlatotok, ám egy véletlen esemény miatt sajnálatos módon a Rend tagjai érvénytelenítették a közéjük való csatlakozásotokat, így sort kerítünk egy különleges és rendhagyó, amolyan „túlélő” gyakorlatra, ahol mindenki ismét megmutathatja, mire képes, ezúttal csapatban. Mivel összesen huszonegyen vagytok, Hét darab háromfős csapatot várok. Gyorsan egyezetek meg, majd minden csapatból egy ember adja le a résztvevők nevét a tőlem jobbra látható szavazódobozban - mutatott egy asztalra -, ami mellett összesen hét cetli van, így mindenkinek jut egy. Tollat is ott találtok. A gyakorlat két nap múlva kezdődik! - erre senki sem számított, és mikor Mr. Sky lesétált az emelvényről, rögtön megkezdődött az egyre hangosodó pusmogás. Mindenki meglepődött, de gyermeki örömmel fogadták a hírt, és mindenki nekiállt csapatot választani. Nekünk, hármunknak egyértelmű volt, hogy együtt leszünk, így Victoria el is ment, hogy leadja a „nevezésünket”.
- Mr. Sky azt mondta, mi mehetünk is, nincs több mondanivalója - tért vissza Victoria. Kiléptünk a teremből, és a folyosón sétálva jutott eszembe, hogy az álmodókról szóló könyv, még most is a kezemben van. Szóltam a lányoknak, hogy van még egy kis dolgom, majd a könyvtár felé vettem utamat. Mikor visszaértem az álmodók sorába, kirázott a hideg, az alig két órája itt lefolyó eseményektől. Mikor megfordultam, Williammel szemben találtam magamat. Ő volt az, akivel a legkevésbé szerettem volna beszélni. Alaposan szemügyre vettem: A haja fekete, mint ahogy az eddig általam megismert „gonosz” oldalához illik. Ha nem lenne az, aki, akár jóképűnek is mondhatnám, bár ez ízlés kérdése. Pisze orra, és világosbarna, kifejező szemei voltak, utóbbiakkal engem, és minden egyes mozdulatomat feszülten figyelemmel kísérték.
- Elizabeth - mondta hivatalos hangsúlyban, mint aki nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzám
- William - válaszoltam hasonlóan kimért módon, majd kis várakozás után elsétáltam mellette. Visszaballagtam a szobánkba, miközben az agyam ismét elkezdett kattogni minden félén. Beértem a hálónkba, ahol rögtön Hayley fogadott.
- Összeírtam pár dolgot, ami William mellett szól. Elég rövid lett, mert nincs több érvem, de ez a kevéske szerintem elég, hogy eldöntsd - közölte tárgyilagosan, majd előhúzott háta mögül egy papírt, és oda nyújtotta nekem.

Lista a pozitív dolgokról
1.       Nevezz elfogultnak, de szerintem William igenis jófej
2.       Jól néz ki (ezt Victoria mondta)
3.       Illetek egymáshoz (ezt is Victoria üzeni)
4.       Végre valakinek kimutatta az érzéseit, márpedig ő nem erre való hajlamáról híres

A lista tényleg rövid volt, de legalább lényegre törő, így nem mondhattam egyenesen nemet, azzal sutba vágódott volna az összes „munkájuk”.
- Rendben, valamikor sort kerítek a beszélgetésre - nyugtattam meg őket, bár nem voltam benne biztos, hogy tényleg így lesz, nem szerettem volna tovább Williamről beszélni a nap folyamán - Ha most megbocsátotok, kimennék egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.
- Persze, menj csak! - adott engedélyt Victoria, mintha külön kellene az ő hozzájárulása is.
Fél óra múlva már garbóban és bő tréningnadrágban álltam a hatalmas fa előtt, ami menedékül szolgált mindenkinek. Senki sem tudja, hogyan lett a belseje ilyen hatalmas, de igazából már senkit nem is érdekel. Kinyújtóztattam végtagjaimat, majd átváltoztam, és belevetettem magam a sűrű erdőbe. El sem lehet mondani, milyen jó érzés volt teljes erőmből, kifulladásig rohanni, elfelejteni az utóbbi idő bonyodalmait, majd miután úgy éreztem, teljesen elfogyott minden erőm, késztetni magam a gyorsításra. Minden izmom égett, és gyorsan kapkodtam a levegőt, mire beesteledett. Ideje volt hazamennem. Egész visszafelé vezető úton kocogtam, hogy mire visszaérek, teljesen kimerült legyek. Felsétáltam a -furcsa módon teljesen üres- szobáig, ahol rögtön bevonultam a fürdőbe, és vagy húsz percen keresztül zuhanyoztam. Felkaptam a szekrényemben heverő legelső pólót és nadrágot, majd kiléptem az ajtón, ahol rögtön Williammel szemben találtam magam. Hihetetlen, hogy mindenhol megtalál. Egy kis habozás után úgy döntöttem, beváltom a Hayleynek tett ígéretemet, és átbeszélek minden dolgot Williammel. Mély levegőt vettem, és szóra nyitottam a számat.

- Beszélnünk kell - jelentettük ki egyszerre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése